Jó érzéssel tölt el a jótett. Már egy pici segítségtől nagyon jól érezhetjük magunkat.
Álltam a villamosmegállóban. Ketten álltunk ott, egy fiatal lányka és én. Épp a telefonomat kotorásztam elő a táskámból, amikor a lány odalépett hozzám. Kicsit meg is lepődtem, mit is akarhat. Egyszerű volt és fiatal, tisztaság sugárzott nem csak az öltözékéről, hanem a lelkéből. így szavak nélkül is ez volt az első benyomásom róla.
Láttam, hogy zavarban van,félelem rezgett a hangjában, maikor megszólított "Elnézést." A félelem mellett a remény csillogott szemeiben. Abban a pillanatban éreztem, hogy a lánynak nagy szüksége van valamire, és tőlem vár segítséget. Egy pillanat alatt tudatában voltam annak, hogy bármit kér is a lány, segíteni fogok neki. Egyetlen lélegzetvételnyi idő alatt megszűnt a külvilág, csak ő és én voltunk a világon. Ő, aki segítségre szorult és én, aki segíthetek neki, bár még nem tudtam, mit is akar. Tudtam, hogy a lány óriási erőt vett magán, hogy megalázkodjon és kérni merjen. Ugyanis pénzre volt szüksége. Nem sokra, csupán 62 forintra. De elmondta egy szuszra, hogy ellopták a pénztárcáját és 62 forint hiányzik a buszjegyre, hogy haza tudjon menni. Azonnal elővettem a tárcám, reméltem, hogy van nálam apró, és nem kel elutasítanom a lányt. Gyorsan kivettem egy százast és a kezébe nyomtam. Ő illedelmesen megköszönte. Nem kérdeztem semmit, ő sem mondott semmi többet. De gyarló ember létemre átfutott rajtam a gondolat, vajon igaz volt, amit mondott, tényleg ellopták e pénzét? Aztán megdorgáltam magam, és egyszerűen örültem, hogy segíthettem neki. Akkor megérkezett a villamos, a lány megvárta, hogy odaérjek az ajtajához és előreengedett. Ekkor már én éreztem magam kényelmetlenül, amiért kételkedtem az őszinteségében. A lány leült, de én igyekeztem kicsit távolabb kerülni tőle, annyira, hogy azért lássam. egész úton azon gondolkodtam, mi történhetett vele, hol és hogyan rabolták el a pénzét...? Jól öltözött, rendezett és ápolt fiatal lány. Néhány megálló után leszállt, és a buszmegálló irányába indult.
Ha valaki bajban van és kér, Te pedig nem zárkózol el, hanem segítesz, nemcsak jót t eszel a másik emberrel, hanem a Te lelked is bővül gy jó érzéssel. egy tiszta érzéssel. És jó tett helyébe...-ismerjük a mondást. Hazafelé még én is azon méláztam, ha én kerülnék hasonló helyzetbe, vajon, akadna, aki kisegítene pár forinttal? teljesen átéreztem a lány esetét, a nap hátralévő részében csak rá tudtam gondolni. Meg arra, ha én szorulok majd segítségre, emlékeimben feldereng majd ez a lány, és merem remélni, hogy én is találok egy embert, aki nem kérdez, nem ítélkezik, csak segít. És eszembe jut majd az a jó érzés,, amit attól éreztem, hogy segítettem valakin, és talán valaki másnak is kisüt a lelkében néhány órára a nap.
A hála érzése is ottmarad, Vajon a lány elfelejtette az esetet? Bárhogy is van, egymásra vagyunk utalva: adunk-kapunk. Amit adunk, azt kapjuk vissza. Jót adunk, jót kapunk-megsokszorozva!
